Családi gazdaságunkat édesapám és édesanyám alapította 1994-ben, Kovács Mezőgazdasági Kft. néven, és agrármérnökökként ma is aktívan segédkeznek a munkákban. Kamuton és környékén, 800 hektáron klasszikus szántóföldi növénytermesztéssel és vetőmag-előállítással foglalkozunk, illetve bérmunkát is vállalunk. A vetőmag-előállítás során búza, lucerna, szója és Iregi csíkos napraforgót termelünk, utóbbiból madáreleségként a skandináv országokba exportálunk - mutatja be gazdaságukat Kovács Tibor.
Hogyan és mikor kerültek kapcsolatba a CHH Műszaki KFT-vel?
- Az évek folyamán egyre nagyobb elvárásokat támasztottak az export-megrendelőink, szinte 100%-os tisztaságot követeltek, ám az elavult, 20 éves gépeinkkel nem tudtuk volna ezt teljesíteni. Mivel a jól bevált piacainkat semmiképpen sem szerettük volna elveszíteni, így ideje volt a technológiai berendezéseink lecserélésének.
2014-ben a szárító, illetve a külső előtisztító-rosta cseréjével kezdtük a fejlesztést. Több helyről is kértünk árajánlatot, és a piacon is szétnéztünk, ám végül a CHH Műszaki KFT-vel kezdtünk el komolyabban tárgyalni. Egyrészt egyik nagy partnerünk ekkor már Cimbria-technológiát alkalmazott, és nagyon elégedetten nyilatkoztak a rendszerről, másrészt Horváth Zoltán tulajdonos/ügyvezető szakmai munkája és emberi hozzáállása meggyőző volt számunkra. S bár nem ők adták a legolcsóbb ajánlatot, mégis ár-érték arányban győztek. A szakmai elégedettségünket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2016-ban a régi vetőmagüzem helyére is az ő szakértelmüket hívtuk segítségül. Az új vetőmagüzemünk teljes berendezését is a CHH Műszaki KFT közreműködésével építettük ki. Később még egy speciális osztályozó gépet is vásároltunk tőlük, mely a bársonyhengerek közé adagolja vékony rétegben a magot, amin a szőrös gyommagok megtapadnak, a lucerna viszont legördül.
Milyen előnyöket generált önöknél a Cimbria technológia?
- Azóta sokkal kisebb veszteséggel tartjuk a minőségi követelményeinket, és büszkék vagyunk arra, hogy egy lengyel partnerünkön keresztül mára Japánba is eljutott az Iregi csíkos napraforgónk, és nem csak eljutott, de állandó megrendelést is produkál.
Két nagyteljesítményű Delta síkrostánk mindenre alkalmazható, tehát ha valaki jelzi, hogy megszeretné tisztítatni terményét, szeretettel várjuk. Ezenkívül egy Triőr és egy komplett szállító-felhordó rendszerünk is Cimbria. Személyes kedvencem a porelszívó-rendszer, amellyel a munkakörülményeink sokkal jobbak lettek, majdhogynem élelmiszeripari tiszta körülmények közt tudunk dolgozni, ami minőségi különbséget jelent a régi rendszerhez képest.
A Cimbria technológiának köszönhetően kevesebb emberrel, sokkal kényelmesebb munkavégzést tudunk kivitelezni. Távolról irányítható, érintőképernyőn kiválasztható az összes technológiai folyamat. Például a szárítónál tudunk kétirányú munkát végezni: szárítani és tisztítani, vagy tisztítani és szárítani. Ez a napraforgónál nagyon lényeges, hiszen nem kell a komplett mennyiséget megszárítani és utána rostálni, hanem először kirostáljuk az értékes anyagokat és csak azt szárítjuk meg. Ezáltal költséghatékonyabbá vált a feldolgozás, arról nem is beszélve, hogy nem kell felmászni és bizonyos helyeken átkapcsolgatni a rendszert.
Terveznek még vásárlást a CHH Műszaki KFT-től?
Többet is: jelenleg egy gravitációs fajsúlyszeparátorról tárgyalunk. Ez a gép nagy segítségünkre lenne abban, ha a búzának a csíraeredménye nem jó, akkor a könnyebb, feltételezhetően csírázásra alkalmatlan szemeket ki tudnánk vele válogatni. Tervben van a csávázó-berendezésünk cseréje is.
Elégedett a magfeldolgozó gépekkel?
Igen! Minden gép tudja, ami le van írva. Ráadásul a Cimbria képviselet szakemberei nagyon pozitívan álltak hozzánk, mindenben segítettek, odafigyeltek, hogy mielőbb megtanuljuk a beállításokat és az utószolgáltatás is makulátlanul működik. Előfordult, hogy egy terménnyel korábban nem találkoztunk, elküldtük a győri laboratóriumba a mintát, majd egy komplett javaslatot küldtek vissza, ami alapján már tudtuk is a dolgunka!
Kalmár Nárcisz