Rólunk mondták nekünk mondták…

„A CHH Műszaki KFT-vel kötött szerződést követően a technológiai elemek leszállítása pontosan, határidőre történt. A kivitelezés magas színvonalú szakmai irányítás mellett folyt, így a szezon kezdetére teljes kapacitással tudtuk kezdeni a feldolgozást. A kezdetekkor nagy segítséget jelentett a gépkezelők betanítása és az üzem automatikus működésének összehangolása.” Legény János mezőgazdasági vállalkozó -Hajdúnánás

„A legfontosabb számunkra Horváth Zoltán személye, aki a kezdetektől fogva a nevét és szaktudását adja. A vetőmagszakmában az egyik legfontosabb az állandóság, és ezt látjuk a CHH-nál is. Hiszen állandó a szakembergárda, így a tervezőket és a kivitelezést irányítókat is beleértve egy megszokott, ismert, nagy tudású csapat áll a vezető mögött. Számunkra ez nagyon fontos! Ez a cég nagy erénye!” Szarka Lajos, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. vetőmagüzemi divízió igazgatója.

„A hazai Cimbria képviselet szakemberei olyan komplex technológiai szemmel próbálták az optikai válogató beruházást kivitelezni és lekövetni. Figyeltek a helyi igényekre, a szokásainkra, mondhatni, szó szerint ránk szabták ezt a nagy értékű színosztályozó technológiát. Kiemelném, hogy mindazok mellett, hogy nagyon felkészült volt a CHH Műszaki KFT összes kollégája, az olasz gyártó szakembere rövid idő alatt olyan tudást adott át nekünk, hogy az ő irányelveit követve a kezelőfelület igazán felhasználóbarát, a gép könnyen kezelhető, gyorsan beállítható.” – Fazekas Miklós ügyvezető – Alfaseed Kft. -Karcag

„Őszintén mondhatom, hogy azt kaptuk, amiben megegyeztünk, értem ezalatt, hogy pontosan határidőre sikerült üzembe helyezni a létesítményt, minden a szerződésben foglaltak szerint alakult, és forintra pontosan annyit fizettünk, amit az igen alapos és precíz árajánlatban megfogalmaztak. A kivitelezés során kiemelném, hogy tökéletes összhangban tudtunk működni a CHH szakembereivel! Minden a „nagykönyv szerint” zajlott, maximálisan elégedettek vagyunk mind a kivitelezéssel, mind pedig a gépválasztásokkal. A CHH szakértő csapata remek munkát végzett!” Tóth Péter, a POPZ cégcsoport pénzügyi vezetője

„A CHH csapatától rengeteg segítséget kaptunk, a helyes gépbeállítási tanácsokért is sokat köszönhetünk nekik. Azokkal a vetőmagokkal, amiket a próbaüzem során feldolgoztunk, kiváló minőséget értünk el.” – Martikán Ágnes szarvas-csabacsűdi családi vállalkozás üzemvezetője.

„A CHH Műszaki KFT a tervezéstől a kiválasztáson át a kivitelezésig igazán profi munkát végez, és kiemelném, hogy közérthetően, mindenre kiterjedő oktatási, tájékoztatási segítséget adnak ahhoz, hogy ezeket a nagyon modern gépeket tökéletesen tudjuk használni a hétköznapokban.” – Kovács Csaba üzemvezető– Y Takarmányipari Kft- Mágocs

Köszönjük partnereink bizalmát!