Kárpát EXPOrt kiállítás

A CHH Műszaki KFT kiállítóként résztvett az alábbi Budapesten (Millenárisban) megrendezett, a magyar vállalkozások határokon átnyúló együttműködését, üzletkötését elősegítő rendezvényen, a Nemzeti ünnepünk előtti napokban, okt 21-22-én.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával immáron harmadik alkalommal szervezte, és valósította meg sikeresen a Kárpát-medencei összmagyarság legjelentősebb gazdasági rendezvényét, a Kárpát EXPOrt-ot.

E hiánypótló szakmai rendezvény sikerességét a számok is kiválóan alátámasztják, hiszen a két nap során, mintegy 300 anyaországi és határon túli kiállító mutatkozott be az eseményre kilátogató 2000 érdeklődő, valamint a közel 600 szakmai résztvevő előtt cégek. Ezen túlmenően számos kerekasztal-beszélgetés, szakmai előadás, valamint tematikus kísérőrendezvény is megvalósításra került. A rendezvény célja egy egységes és versenyképes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítása. 

A Kárpát EXPOrt sikeres megvalósításához nélkülözhetetlen volt mind az anyaországi, mind a határon túli magyar vállalkozások, megjelenése, az esemény keretében lefolytatott üzleti tárgyalásokon való aktív részvétele. 

A CHH-nál bízunk benne, hogy a Kárpát EXPOrt keretében értékes és hosszú távú üzleti kapcsolatokra találtunk!