WorldSkills Kazan 2019 Versenyfelhívás

A szakmák, a szakképzés csúcsát szimbolizáló, a Szakmák Olimpiájaként ismert WorldSkills versenyek rendszere több mint hatvanéves múltra tekint vissza. A WorldSkills Kazan 2019 versenyre a világ több mint 60 országából érkeznek szakemberek és mintegy 1600 fiatal versenyző küzd meg a világbajnok címért. Ezért rendkívül nagy elismerés már az is, ha egy magyar versenyző képviselheti az országot a mi szakmánkban.

A következő WorldSkills versenyre 2019-ben Kazanban, Oroszországban fog sor kerülni, 2019. augusztus 22-27. között.

A versenyre várjuk azon fiatalok jelentkezését, akik

  • Életkorának felső korhatára a verseny évében betöltött 22 év (1997. január 1. után születtek, de a jelentkezéskor 18. életévüket már betöltötték).
  • Legalább középfokú angol nyelvtudással rendelkeznek, mivel a verseny hivatalos nyelve az angol.
  • Vállalják a több fordulós válogatóversenyeken való részvételt, és a szakmai támogatók és a szakértők közreműködésével vezetett több hónapon át tartó felkészítést az általuk biztosított képzőhelyeken.

Jelentkezni az alábbi linken 2019. február 1-ig lehet.

JELENTKEZÉS

A jelentkezők létszámától függően várhatóan, 2019. február második felében a MEGFOSZ előválogató verseny rendez, majd a legjobb versenyző kiválasztására a VI. SkillsHungary Nemzeti Döntő és Bemutató rendezvényen kerül sor. A SkillsHungary Nemzeti Döntő és Bemutató a Szakmasztár Fesztivállal azonos időben és helyszínen 2019. március 12. és 14. között a Hungexpon kerül.

Kedvet kaptál? Jelentkezz!

Letölthető fájl: